|
„A zene szent! A zene az Úristen legszentebb, leghatékonyabb, legszebb produktuma. Ha mi zenetanárok ezt átéljük, átérezzük, akkor boldogság és hála tölt el bennünket, hogy ennek a csodának élői és átadói lehetünk. S ha ilyen lelkülettel közeledünk a gyermekhez, s végezzük tanári hivatásunkat, akkor munkánk áldás lesz önmagunk és növendékeink számára egyaránt.”
(Claude Debussy)
Ezek, a XX. század elején íródott sorok igazsága és mélysége érvényes a művészetek kialakulásának kezdetétől napjainkig.
A fennállásának 40. évét ünneplő iskola az idők folyamán – Debussy gondolatainak szellemében – építette ki arculatát. Az intézmény az oktatás és nevelés mellett a város kulturális életében is aktív szerepet vállal. Az iskola tanulói és oktatói számos helyi koncertet tartanak, szakmai versenyeken vesznek részt megyei
és országos szinten. Legnépszerűbbek a Mikulás hangversenyek, jelmezes hangversenyek, a város kultúráját színesítő Adventi templomi koncertek. Számos növendékünk élethivatásául választotta a zenei pályát.
A zeneiskola szervezésében neves művészek is ellátogatnak városunkba. Az intézmény 2002 óta művészeti iskolává bővült. A zeneművészeti oktatás mellett lehetőség van a táncművészeti, 2008-tól a képzőművészeti, 2009-től színházművészeti képzésre is. Az iskola 2009-ben megkapta a „kiválóra minősített alapfokú művészetoktatási intézmény” megtisztelő címet.
Tevékenységünkkel szeretnénk továbbra is hozzájárulni Füzesabony fejlődéséhez.
2010.
|