Óvodánk története
Óvodánk 1953 nyarán alakult meg állandó jellegű óvodaként, addig ideiglenesen üzemelt, csak a nyári hónapokban fogadott gyermekeket. Tanügyi hatóságilag az óvoda az I.sz. Általános Iskolához tartozott ebben az időszakban.
1958. július 01-től az intézmény vezetését Hegedűs Miklósné látta el, majd 1963-tól 1993-ig Szabó Istvánné vezetése alatt működött az óvoda I.sz. Óvoda néven. Végleges helyére a Honvéd út 21. sz. alá az Óvoda 1966-ban költözött, s a mai napig is itt tevékenykedünk. Ekkor az óvoda férőhelyinek szám 80 fő volt, de a tényleges gyermeklétszám ettől lényegesen több volt. 1971-ig a csoportok száma 2 volt, majd még ebben az évben csoportbővítésre került sor, majd 1973-ban ismét szükség volt a bővítésre az egyre emelkedő létszám miatt. A negyedik csoport az óvodánkkal szemben levő Öregek Napközijében került elhelyezésre. Ekkor a tényleges gyermeklétszám már elérte a 150 főt. 1974-ben szükségessé vált az 5. csoport megnyitása is, s ekkortól mondható, hogy a körülmények és a felszereltség az előző évekhez képest sokat javult. Emelkedett az óvónők és technikai dolgozók száma, s kezdettől fogva önálló konyhával rendelkeztünk.
1977-re az óvodát ismét kinőttük, s ekkor már 6 csoportos óvodaként működtünk. Közben 1973-ban külön váltunk az Általános Iskolától, szakmai szempontból, a férőhelyeket tekintve is alapvető javulás észlelhető az óvoda életében. Sikerült a gyermekek számára nyugodt, derűs légkört teremteni, elmondhatjuk, hogy ez az Óvoda igazán a második otthonunkká vált. 1987-től Bölcsőde kialakítására volt igényük a szülőknek, ami meg is valósult és két csoporttal működik.
2003-ban alapításunk 50. évfordulóján vettük fel a Hétszínvirág Óvoda nevet.
2005-ben létrejött az Óvodák és Bölcsődék Igazgatósága, ekkor sor került az intézmények összevonására, de óvodai programunkat tekintve önállóak maradtunk.
2007-ben a gyermeklétszám csökkeni kezdett, így 1 csoport megszüntetése indokolttá vált. Ugyanebben az évben alakult meg a Városi Intézményi Központ (VIK), ezen belül mi az Óvodák és Bölcsődék Intézményegységét alkotjuk.
Óvodánkban magas színvonalú nevelő – oktató munka folyik, jól képzett óvodapedagógusokkal és szakképzett dajka nénik segítségével.
Környezetünk egyre szépül, udvarunk felszereltsége sokat javult az utóbbi években. Úgy érzem, hogy a szülők szeretik az óvodánkat, szívesen íratják be hozzánk gyermekeiket és rengeteget segítenek az intézmény munkájában.
Füzesabony, 2010. március 17.
Bánhegyi Tiborné
Intézményegység - vezető
|